Jövőképzés. Sok mindent jelenthet és keveset is. Hiszen melyik képzés nem a jövőbe való befektetés? A kissé patetikusan csengő szónak azonban lehet más jelentése is: saját jobb sorsunk aktív alakítása. Ha elfogadjuk ezen oktatás kidolgozóinak két meggyőződését alapfeltevésként, a cím már érthetőbb. Az első alapfeltevés, hogy a jelenlegi fejlődési tendenciákat korrigálni kell. Az emberek boldogságát már nem növeli, ha mindenek felett a versenyképességre és gazdasági növekedésre törünk. A második alapfeltevés, hogy nem elég látnunk a fejlődés fenntart-hatat¬lan¬ságát, tennünk is kell ellene. Bármennyire kicsinek és tehetetlennek érezzük is magunkat a soha nem látott hatalmú intézmények és cégbirodalmak dzsungelében. Ehhez a nem kis feladathoz próbál látásmódot és konkrét recepteket adni a Jövőképzés. Mindkettőre szükségünk van; ha fogyni szeretnénk, tisztában kell lennünk az egészséges életmód alapelveivel, de ismernünk kell konkrét recepteket is. Bármennyire pozitív beállítottságúak legyünk is, a receptek mit sem érnek, ha nem tudjuk, mit nem szabad tennünk. Ha valaki azzal áltat minket, hogy a fotelben ülve, az eddigihez hasonlóan táplálkozva is elérhetjük az áhított súlycsökkenést, legyünk résen. Magánemberként nem elég a megszokott bevásárló körutunk során még egy-egy környezetbarát terméket is berakni a kosárba, vállalatként korábbi szabványaink mellé még egy környezetirányítási tanúsítványt is szerezni. Bár a komoly változások sokszor így kezdődnek. Nos, a világ a jelek szerint fogyókúrára szorul. A ’fejlett’ fele által el nem fogyasztott dolgokat át kell adni ’fejlődő’ felének, részben pedig egyszerűen ott hagyni, ahol van (ökoszisztémák, természeti erőforrások.) Ha valaki elég erőt és bátorságot érez magában, hogy emberként és szakemberként hozzájáruljon ehhez a feladathoz, reményeink szerint jó helyen keres!
AZ OKTATÁSRÓL
Az oktatás célja, hogy megértsük a vállalatok és a fenntartható fejlődés korántsem egyszerű viszonyát. Igazságmagjuk megtartása mellett túltekintünk a két szélsőséges állásponton. Az egyik véglet így kiált: ’Közel a világvége, ott a bűnös!’. Eszerint minden környezetszennyezési nyomorúságunknak a cégek korlátlan profitéhsége az oka. Nem fogadjuk el ugyanakkor az ’Ej ráérünk arra még…” végletet sem. Ez ilyesmiket dúdol a fülünkbe: fejlődik a technika, szigorodnak a törvények, a piac majd úgyis mindent megold, nincs itt semmi komoly probléma. Tárgyalunk praktikus és elméletibb szinten előremutató dolgokat és strukturális problémákat.
A PROGRAMRÓL
A kétszer megtartott oktatás a Jövőképzés c. program része. A 325 ezer euró költségvetésű program fő támogatója az Európai Unió Leonardo Da Vinci programja (Tempus Közalapítvány, Leonardo Nemzeti Iroda, projekt szám: HU/04/B/F/PP-170019). A munka 2004. novemberében kezdődött és 2007. áprilisáig tart. A programot a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET-INEM Hungária) vezeti, a svéd The Natural Step (TNS) és az észt Estonian Institute for Sustainable Development (SEIT) aktív közreműködésével. Három non-profit szervezetről van szó, amelyek félúton állnak a zöldek és a vállalatok között: fő küldetésük a környezetvédelem és a társadalmi felelősség gyakorlati elterjesztése az üzleti szférában.
A tananyag indításához kattintson ide, vagy a fejlécben látható "START" gombra.
Magyar változat:
Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület Copyright 2006
Angol változat:
Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület Copyright 2007
Észt változat:
Estonian Institute for Sustainable Development (SEI-T) Copyright 2007
A tananyag az egyes partnerek szellemi tulajdonát képezi a feltüntetett logók szerint. Ez alól kivételt képeznek a pontos forrásmegjelöléssel ellátott anyagok.